Segítsen

Bocsánat, de nagyon megbetegedtem, meg más gondok is akadtak, lehet, ritkábban fog fejezet jönni, hamar meg kéne gyógyulnom :S bocsánat!

 3. Levél

Sötéttel jelöltem mindent,

Ami öl, ami sajog, ami fáj,

Életem térképén elolvadt a hó,

És koromfekete lett a táj.

(Ally Condie)

  Fásult, üveges tekintettel mentem el a paptól, hazamentem, nem tudom, miért, nem akartam látni Liamet, de a lábam mégis oda vitt. Idegennek éreztem magam, vagyis a hely volt ismeretlen, rideg. Nehezen kaptam levegőt, fura, száraz zihálás volt. Betoltam az ajtót, mögötte teljes csend. Viszont mikor becsukódott máris Niall robogott le a lépcsőn.

-          Niall, nem besz… - próbáltam, de fejet rázva került ki.

-         Nem megy, sietek – Vetette hátra válla fölött és otthagyott. levettem a cipőm, beljebb indultam, Zayn a konyhából botladozott ki.

-         Zayn esetleg b…- Be se fejezhettem, neme intett, felkapta a szandálját.

-         Fáradt vagyok – Vetette oda nekem válla fölött és ő is elment. A szorító érzés szívemnél csak erősödött. Teljesen egyedül voltam. Bementem, minden tiszta kupi volt. Mint egy gép, olyan monotonon álltam neki rendet rakni, először a nappaliban. A párnákat visszatettem, a kaját kis seprűvel felszedtem, aztán felmostam. ez történt a konyhában is. Elindultam fölfelé. Éppen időben értem fel, hogy lássam, Hazza félmeztelenül jön ki Liam szobájából, kócos haja mintha belenyúlt volna a kettőhúszba, úgy állt szanaszét. Dermedten dőltem neki a falnak, utat engedve neki, a parkettát nézve. Liam és ő, ő és Liam. Elvette tőlem? Bátyám ki is jött, szórakozottan csapott rá Hazza fenekére, aki nyelvet öltött, majd lement, és hallottam, hogy csapódik az ajtó.

Bátyám nevetgélve nézett utána, majd megfordult. Mintha csak most látott volna meg, döbbenten nézett rám, lehajtottam a fejem. Vállat rándítva ment el mellettem, én pedig akaratlanul fordultam utána.

-         Szeretsz, Liam?- Kérdeztem rá, mire megállt, és csábító mosollyal fordult meg pár pillanat múlva. Lassan lépkedett közelebb, én a falhoz simultam kicsit riadtan. Mikor hozzám ért keze megmarkolta oldalam erősen, mire felszisszentem, fájt. A körmével húzta fel felsőmet, gerincem vonalát követve, majd ujjai hegye bordáimon szántott végig, egészen míg elért kettő közé, és ott erősen nyomta be ujjait. A fájdalomtól felnyögtem, könnybe lábadt a szemem. A heget bántotta, amit az egyik deszka baleseten szereztem, ami után pár hetet a kórházba kellett töltenem. Még mindig rendesen fájt. Közelebb hajolt, orra a fülem előtti részt horzsolta.

-         Kételkedsz bennem? – Érdeklődött csevegő hangnemben, de én éreztem a fenyegetést alatta, na meg még nem vette el az ujjait. Megráztam a fejem, mivel szó nem jött ki kiszáradt ajkaimon. Mosolyogva hajolt közelebb, és vadul mart rá ajkaimra, szinte tépte őket. Fájt, és megpróbáltam eltolni, de nem ment, és csak azt értem el, hogy erősebben harapott meg, vérzett a szám, ekkor lépett el. Teljesen megsemmisülve csúsztam le a földre, mikor elfordult és otthagyott. Remegő ujjaim sajgó számhoz vezettem. Forró folyadékot éreztem, elhúzva a kezem pedig vörösek voltak. fejem a falnak döntöttem és sírva fakadtam. Nem tudtam, mi történik. Én szerettem Liamet, úgy, ahogy csak tudtam, a bátyámként, a barátomnak, ő mégse vett egyikbe se igazán. Lehet, igaza volt a papnak, és én csak egy lábtörlő voltam neki. Feltápászkodtam, elmentem a mosdóba és megmostam a számat, fogat is mostam, lezuhanyoztam, aztán fürdőnadrágban elindultam a várfal felé. lesétáltam a hosszú lépcsősoron, majd leterítettem a törölközőt és felmásztam újra a lépcsőkön. A fal mellett haladtam egyre beljebb, míg el nem értem egy olyan szakaszra, aminek már a széle teljesen a víz fölé magasodott. Közelítettem, lenéztem a semmibe. Magasan voltam, még soha nem ugrottam ilyen távolból. De most. Neki futottam, nagyot ugrottam. Mintha pár pillanatig lebegtem volna, aztán a gravitáció nagyot rántott rajtam, és én csak összehúztam magam, egy gigantikus bombában csobbantam be a vízbe. Fájt rendesen, mindenemben megéreztem, de jó volt ez így. Mikor leértem a fenékre nagyot rúgtam, és zihálva buktam ki a felszínen. Messze voltam a cuccomtól, ráérősen kezdtem el úszni, rendesen vettem a levegőt. Reméltem, hogy a vízben fogok tudni gondolkodni, de nem így lett. Teljesen kiürült a fejem, csak a fájdalom és a düh volt meg bennem, meg a magány érzete. Tényleg mindenki utál. Kimásztam, nem töröltem meg magam, vizesen, kezemben a törölközőmmel és papucsommal, mezítláb indultam el a forró kőlépcsőkön, melyek durván voltak megmunkálva, fájt a lábamnak. A kockakövek sem voltak jobbak. átvágtam a fél városon, míg el nem jutottam a templomig. Tartottam magam, lassan mentem be. Csak a gyümölcsárus néni ült bent, és a pap. Nem törődtem a nővel, előrementem. Lépteim halk, cuppogó hangot adtak a márvány padlón, ahogy nedves talpam hozzá tapadt. Mindenemből csöpögött a sós víz, marta a szemem is. Mikor elértem a paphoz, mintha csak csettintettek volna, összetörve roskadtam térdre, lába elé, fejem térdére hajtottam, és ott folytattam a sírást, ahol abbahagytam legutóbb. Igen, most mindenki mondhatja, hogy bőgőmasina vagyok, gyerünk. De képzeld el, hogy rájössz, hogy mindenki, aki addig körülötted volt, és azt hitted, szeret, utál, kihasznál, és te végig egyedül voltál a végtelen ostobaságodban, vakságban, nem vetted észre, hogy egyedül vagy a tömegben.

  Pietro elvette a törölközőt, hajamat, vállamat, hátamat kezdte megtörölni, ezzel leszedve a sós cseppecskéket, majd finoman simogatott. Fájt mindenem, még soha nem éreztem ennyire árvának magam.

-         Segítsen, kérem… nem akarok egyedül lenni – Suttogtam rekedten a papnak, ruhájába kapaszkodva. Egy ideig csendben volt, majd kicsit lejjebb hajolt, ujjai vizes fürtjeim közé tévedtek, beléjük markolt és feljebb húzta a fejem. Engedelmesen néztem fel rá.

-         Nem leszel fiam, itt leszek mindig. Megmondom, mit kell tenned, de akkor azt csinálod, amit mondok – Megint láttam azt a sötétséget a szemében, ami megijesztett tegnap is, de bólintottam, mire elengedett, és megint csak finoman simogatta hajam, nem tépte vagy húzta.

-         Jól van. Akkor tényleg minden a legnagyobb rendben lesz – Hallottam a hangján, hogy mosolyog és ez megdöbbentett. Nem keltem fel, maradtam a hideg kövön előtte, nézve a padlón táncoló fényeket, melyeket a színes üvegablakokon átsütő nap rajzolt a földre. Volt valakim végre.